SZC logo

Ceglédi Szakképzési Centrum

OM kód: 203068-002 | 2700, Cegléd Jászberényi út 2.

Intézmény logo

Ceglédi SZC Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskola

HírekKözérdekű adatokKRÉTA
Széchenyi 2020

Történet

Történetünk

A Ceglédi Szakképzési Centrum Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskola gyökerei igen mélyre nyúlnak vissza, hiszen a Ceglédi Iparrajz Iskola 1858-ban már megkezdte működését, ezt a Kossuth Ferenc utca 7-9-ben lévő lakótömb falán álló emléktábla is tanúsítja.

Ezt követően 1884-ben Gubody Ferenc, Czegléd polgármestere, 18 nappal a megválasztása után összehívott rendkívüli közgyűlésen fogadtatta el iskolánk jogelődjének, a tanonciskolának megalapítását.

Bár nevünk és oktatási/képzési formáink az elmúlt 137 év alatt többször megváltoztak, küldetésünk megmaradt. Arra vagyunk hivatottak, hogy Cegléd és térsége munkaerőpiaci igényeinek megfelelő szakembereket neveljünk ki.

2015-től nagyszabású beruházások zajlanak az intézményünk infrastruktúráját adó épületkomplexumban,
így a szakképzési stratégiának megfelelően egyre vonzóbb, tetszetősebb és otthonosabb környezetbe várjuk a hozzánk jelentkező tanulókat.

2018-ban iskolánkban átadásra került a digitális közösségi alkotóműhely, amelynek legfontosabb jellemzője, hogy élményszerű tanulási lehetőségeket kínál a tanulóinknak, és a legmodernebb technológiák elsajátítását is lehetővé teszi (3D-s technológia, CNC- technológia, valamint a LEGO- Robotok és „Okos”-eszközök alkalmazása). Iskolánk tanműhelye is számos olyan eszközzel bővült az elmúlt években, amelyek segítségével fel
tudjuk készíteni tanulóinkat a munkahelyeken található legmodernebb eszközök használatára - gondolok itt a hegesztő tanműhelyre, a CNC, -plazmavágóra, a PLC- programozásra stb.

Természetesen azt is tudjuk, hogy nem elég a modern technológia, ha nincs, aki továbbadja annak használatát, éppen ezért az oktatóink folyamatosan tovább képezik magukat, lépést tartanak a szakirányú technológia fejlődésével.

A szakmai palettánkat folyamatosan frissítjük a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően, hogy a nálunk végzett tanulók minél jobb feltételekkel tudjanak elhelyezkedni a választott szakmájukban. A duális képzés iránti elkötelezettségünk jegyéül igyekszünk mindent megtennie annak érdekében, hogy a sikeres ágazati alapvizsgát tett tanulóink valós munkakörnyezetben, munkaszerződéssel - ez által jelentős anyagi juttatásokban részesülve - sajátíthassák el szakmájukat, és sikerélményekkel kezdhessék meg szakmai pályájukat.


Partnereink

SZC logo

Ceglédi Szakképzési Centrum


Ceglédi SZC Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskola

2700, Cegléd Jászberényi út 2.

Telefon: +36 53/ 505-350

E-mail: bem@bem-cegled.hu

OM azonosító: 203068-002


2024Ceglédi SZC Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskola